Gemenc lakói is jók voltak
2018.11.29.December másodikán ismét ellátogat a Télapó a gemenci erdőbe, hogy téli csemegét vigyen az erdei állatoknak. A Gemenc Zrt. által üzemeltetett pörbölyi Ökoturisztikai Központban vasárnap minden gyermek segítő manóként szorgoskodhat a nagyszakállú mellett.
Immár hagyománnyá vált az állatok közös etetése a gemenci rengetegben - a tavalyihoz hasonlóan, ebben az évben is várnak minden kedves látogatót 10 és 14 órától. A program a Felhőtánc Duó zenés műsorával kezdődik, majd a Mikulás megnézi a gyermekektől kapott rajzokat, végül pedig a kisvasúton együtt utaznak a Vadmegfigyelőhöz. Pontos részleteket a Gemenc Zrt. honalapján olvashatnak.
A hajósi Gyermek és Ifjúsági Horgász és Szabadidő Egyesület, ahogyan a korábbi évben, idén is részt vesz a rendezvényen ifjú tagjaival, mivel kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a gyerekek megismerjék a környezetüket, a természetet, és lássák, hogy a vadállatokról is gondoskodni kell.
Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!