Adventi játszóház Baján

Adventi játszóház Baján

A Szent Balázs Katolikus Általános Iskola adventi foglalkozásokkal vár óvodás korú gyermekeket most szombaton.


Baján már járt a Nagyszakállú

Baján már járt a Nagyszakállú

Télapó, Mikulás, Weichnachtsmann vagy Father Christmas. Jöhet december 6-án reggel, vagy 5-én este, olykor késik, néha pedig hamarabb érkezik. Decemberben minden szerda és szombat délelőtt Baján jár. Szabó Richárd 100 csomagnyi ajándékkal készült a kisebbeknek és nagyobbaknak.


Nyílt nap a bajai Campuson

Nyílt nap a bajai Campuson

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara december 05-én 11 órai kezdettel nyílt napot tart Baján, a Bajcsy- Zsilinszky utca 12-14 szám alatt.


Gemenc lakói is jók voltak

Gemenc lakói is jók voltak

December másodikán ismét ellátogat a Télapó a gemenci erdőbe, hogy téli csemegét vigyen az erdei állatoknak. A Gemenc Zrt. által üzemeltetett pörbölyi Ökoturisztikai Központban vasárnap minden gyermek segítő manóként szorgoskodhat a nagyszakállú mellett.


Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek

Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek

A 2018. október 26-28. között immár hatodik alkalommal megszervezett Országos Rajzfilmünnep keretében már több mint 100 helyszínen ünneplik országszerte − mozikban, művelődési és közösségi házakban, könyvtárakban − ingyenes vetítésekkel az Animáció Világnapját.


Fuss, Forrest! Fuss!

Fuss, Forrest! Fuss!

Kibővített távon, immár százhatvan kilométeren tehetik magukat próbára a Korinthosz indulói, akik közé nemzetközi klasszisokat is várnak.


3...2…1! Elstartolt az EFOTT

3...2…1! Elstartolt az EFOTT

Kedden délután kinyíltak a 43. EFOTT kapui, és bár ezen a napon még csak hetijegyesek léphettek a Velencén tartott fesztivál területére, azonnal több ezer fiatallal gazdagodott a tóparti helyszín.


Napközben is bőven van mit csinálni az EFOTT-on

Napközben is bőven van mit csinálni az EFOTT-on

Július 10-16. között a szervezők csordultig töltik a Velencei-tó partját programokkal, a Csak szabadon... életérzésnek kedvezve. A különleges élményekkel készülő Civil Tér, a turisztikai, kulturális és sport lehetőségek várhatóan teltházas érdeklődést hoznak.


Közösen tesznek a közös ünnepért

Közösen tesznek a közös ünnepért

Baján segíteni akarásból nincs hiány. A Szeretet Ünnepéhez közeledve több alkalommal is jótékonysági ételosztást szerveznek a városban a rászorulók számára.


Távcsöves este decemberben is

Távcsöves este decemberben is

Ebben az évben utoljára tartanak bemutatót a Bajai Csillagvizsgálóban december 15-én, szombaton, 16.30 órai kezdettel.


Hétfőtől a húsvétra hangolnak

Hétfőtől a húsvétra hangolnak

Április 15-étől húsvéti vásáron válogathatunk féldrágakövek, kézműves csokoládé, termelői méz, kendők, játékok, húsvéti dekorációk között.


Megmérik az öregeket

Megmérik az öregeket

A túraútvonalaktól távol igazi matuzsálemek is bujkálnak a Gemenci erdőben. Április 6-án, szombaton gyalogtúra keretében mérik meg a hatalmas nyarak, tölgyek, szilek és kőrisek magasságát és átmérőjét, és megbecsülik korukat.