Közösen tesznek a közös ünnepért

2018.12.03.

Advent négy hetében Baja apraja-nagyja munkálkodik: tenni másokért, segíteni, összefogni, hogy az ünnep mindenki számára ünnep lehessen.

A 12méteres ezüstfenyőt Deák Barbara és Elő László ajánlotta fel. A Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Sportiskola Kertész tanárai és tanulói idén már gyakorlott mozdulatokkal állították össze szalmabálákból a város hatalmas adventi koszorúját a Főtéren.

Az adventi várakozás első vasárnapján a bajai evangélikus gyülekezet és Kovács László lelkész, valamint a Liszt kórus (Makkai Gézáné vezényletével) készült ünnepi műsorral. Zsíros kenyérrel, meleg teával és forralt borral várták az érdeklődőket, a Vásártér Színpadon a Furfangos Paraván mobil bábszínház A didergő király című mesét adta elő kicsiknek és nagyoknak. Ezzel a nappal kezdetét vette az adventi vásár is. A város teljes pompájában ragyog.

December 5-én jótékonysági ételosztással segítenek minden rászorulót.

A négy héten át tartó programsorozat során fellépnek a város óvodáinak és iskoláinak növendékei, lesz mese és bábelőadás, bűvész show és ének, de csütörtökön a hajósi Gyermek és Ifjúsági Horgász és Szabadidő Egyesület fijú tagjai is kint lesznek a téren, hiszen ide látogat a Mikulás. A fellépőkről  a baja.hu honlapon tájékozódhatnak.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!